Legalábbis úgy érzem. Mindent megteszek, mellette vagyok, bátorítom, minden szeretetemmel körbeveszem, de mégis szorong az óvodától. Gondolom, ez valamilyen szinten természetes, de azért nagyon megvisel, hogy tépelődni látom.

Vasárnap este magához szorított, és azt kérdezte: "Ugye nem hagysz ott az oviban?". Akkor megnyugodott, hogy nem, és hétfőn nem is volt semmi gond. Remekül érezte magát az oviban, és nem is nagyon akart hazajönni. Este mégis újra megkérdezte, hogy ugye nem hagyom ott? Megint megnyugtattam, hogy nem. Holnap már olyan nap van, amikor háttérbe kell húzódnom, és meg is beszéltük, hogy holnap egy kicsit ott marad, de megyek érte hamar. Beleegyezett, az egyetlen kikötése az volt, hogy mielőtt elmegyek, azért még kicsit legyek ott vele, és adjak egy puszit is. Utána mehetek.

Ehhez képest most éjjel negyed 12 van, a gyerekem nem alszik, nem jó sehogy. Se odabújva, se külön ágyon, se külön szobába, se együtt. Ha mégis a közelemben akar lenni, akkor leginkább azért, hogy elmondja, ő többet nem megy oviba. Pedig ma sem akart hazajönni, sőt, fel is háborodott rajta, hogy nem hagytam ott holnapig. :) Ha ott vagyunk, élvezi, jó neki ott, de itthon azért mégis ijesztő az óvodai lét.

A két óvónővel nincs baj, a dadus kicsit erőlteti a kedvességet így első blikkre, de igyekszik. Mondjuk azt nem tudjuk, hogy ha egy anyuka sincs ott, vajon akkor is ilyen szuper lelkes kis csapatot alkotnak-e... Vajon akkor is folyton a gyerekek közt ülnek, és játszanak velük? Vajon akkor is boldogan vásárolják meg játékpénzzel a játékkalácsokat huszadszor is? Néha nekem úgy tűnik, hogy kitekintgetnek a szülőkre, mintha azt mondanák: "Látjátok, milyen jófejek vagyunk? Hagyjátok itt nyugodtan a gyereket, és kopjatok már végre le!" :D

Mondjuk az én gyerekemnek azért igazán nincs mitől tartania, hiszen 9ig kell beérnie reggel, és fél12kor már mehetek is érte, mert valószínűleg ebédre sem marad. Legalábbis amilyen finnyás, nem sok értelmét látom, hogy napi 174 forintért megturkálja a kaját, aztán ne egyen semmit, és itthon úgyis főzök, hogy egyen valamit a kis majmom. :) Jövő héten kipróbáljuk az ebédre maradást, akkor fél1ig ki kell húznia. Ha nem eszik, nem erőltetem, elhozom fél12kor. Szóval neki az ovi tényleg csak néhány óra játszóház, de a napi rendszerességgel való elszakadás tőlem sok. Még akkor is, ha alig három órát kell kibírnia.

Szorong, és alkudozik. Ha nem megy, fenyegetőzik. Simán közli velem, hogy "márpedig én soha többé nem megyek óvodába". Aztán két mondattal később már arról beszél, hogy Lottival talán gyurmázhatnának holnap. Közvetlenül utána kijelenti, hogy mégsem megy soha, mert a Dani nem engedte, hogy megitassa a babáját. És különben is, miért várja őt szeretettel az Ica néni? Annyi más gyerek is van!

Csapong, mert jó is, meg nem is. Izgalmas, de ettől kényelmetlen is kicsit, mert nem ehhez van szokva. Van egy meglehetősen antiszociális anyja, aki nem hordta játszótérre, aki kisajátította magának, akivel jól el volt kettecskén. Van egy szigorú apja, akit akkor vesz le a lábáról, amikor csak akar. Van egy szerető családja, akik közt nincs olyan, aki nemet tud neki mondani (apán és anyán kívül gyakorlatilag senki :D). Az óvoda szuper, mert sok gyerek van, sok játék van, de más gyerek mást akar, mint ő, és esetleg még óvónéninek is lehet ellenvéleménye.

Nem könnyű nekem sem, mert látom a vergődését. És ahányszor azt látom, hogy vívódik ott bent, úgy érzem, hogy meg kell a szívnek szakadni. De hát ezen is túl kell esnünk, mert kötelező az a kurva ovi. Köszönjük, Hoffmann Rózsa, köszönjünk pártunk és kormányunk!