Van nekem ugye ez a cukor gyerekem, a Lili. És van az ő nagyméretű gyávasága állatok terén, mert bár nagyon szereti az állatokat, de a frász kitöri, ha a közelébe jönnek. Ha lát egy madarat, nagyon megörül, de ha a madár közeledik, visítva keres menedéket mögöttem. Ha lát egy macskát, hívogatja, meg akarja simogatni, de ha egy macska kötélnek állna, világgá rohan a gyerek azonnal. A kutyákat is nagyon szereti, amíg biztonságos távolságban vannak, de a fejemre is felmászik, ha közel jön hozzánk egy kutya.

És ez a gyerek hónapok óta azzal nyaggat, hogy de most aztán már azonnal vegyek neki egy lovat, de legalábbis vigyem el egy lovardába, mert ő lovagolni AKAR. Természetesen nem "szeretne", hanem akar. Eddig húztam-halasztottam a dolgot, mert kinek hiányzik egy lovardás cirkusz, hogy "akarom, akarom, ráülök... azonnal szedjetek le innen"! Nem sok kedvem volt hozzá. De aztán a napokban újra fűzni kezdett minket, hogy menjünk már lovagolni, és a férjem ma azt mondta, hogy oké, menjünk!

Barátaink gyermeke lovagol egy helyen, ide látogattunk el mi is. Van ugyan telefonszámunk oda, de persze mi csak úgy megérkeztünk. Először azt se nagyon tudtuk, hogy hová kell menni kérdezni, mert lovakat a messzi távolban láttunk csak, embert meg sehol. Két kövér csüngő hasú disznó ugyan szaladgált ott az utcán, meg egy falka hatalmas kutya is, de ember sehol. Aztán egy anyuka jött egy kisfiúval, hasonlóan tanácstalanul nézelődött, mint mi, aztán végül ők bevetették magukat egy közeli ház kapuján, mi meg gondoltunk egyet, és utánuk vetettük magunkat. Bejött. Az volt a lovarda ugyanis. :)

Kicsit várni kellett, majd egy hölgy felszerszámozott két pónit, a nagyobbikra feltette a kissrácot, a kisebbikre Lilit. Ez a kisebb póni volt Bolka, és igazán kedvesen nem dobta le a gyerekemet a lóról. Én már készenlétben álltam, hogy majd mindjárt visít a gyerek, hogy "azonnal-szedjetek-le-innen", de nem visított. Mutatom, mennyire nem:

Aztán elindultunk, se szó, se beszéd. Gondolom, a lovardások azt hitték, tudjuk, mire vállalkoztunk, ezért nem szóltak semmit, csak elindultak a gyerekeinkkel világgá. A három szülő meg csendben ment a lovak után serényen, mert azért csak nem akartuk magukra hagyni a kölköket. :) Menet közben csak egy kis béna videót tudtam csinálni a gyerekről, ez a béna blog.hu meg nem is engedi simán feltenni, úgyhogy majd a facebookon megmutatom Nektek. Lényeg, hogy a gyerek boldogan lovagolt. Mint megtudtam a másik anyukától, a kiírás szerint ez egy húsz perces program. Mikor visszaértünk, az ő fia megkérdezte a lovardás nőtől (aki nem nagyon örült a kérdésnek): "Ez húsz perc volt???" Nem néztem az órát, de nekem sem tűnt még tíznek sem. Ettől persze még az egy kör az egy kör volt, és ezerkétszázért lovagolt a lányunk ennyit egy pónin.

Na sebaj, a lényeg, hogy a gyerek imádta, azonnal újabb körre szeretett volna menni, sőt, egy számmal nagyobb lovat is szívesen kipróbált volna. :D Aztán úgy elaludt hazafelé, mint akit fejbe vertek, teljesen kimerült a nagy izgalomtól. Jó kis napunk volt! :)