Van az az édes érzés, amikor az álom ingoványa épp beszippantani készül. Amikor már csak vékony szálak kötnek a valósághoz, amikor már repülni készülök éppen, de még két világ határán egyensúlyozom. Szeretem ezt az érzést, és szeretek innen tudatosan fejest ugrani abba a másik világba, ahol álmok ezrei várnak. És fáj, igen, fizikailag fáj, amikor erről a pontról visszarántanak. Állandóan.

Tudom én, hogy nem tehet róla, de ettől még nem fáj kevésbé. A köhögése messziről furakodik az álomvilágom elé, pedig mellettem fekszik. Végül engedek a kínzásnak, és felébredek. Köhög, nagyon erősen. Papírzsebkendőt tartok neki, hogy fújja ki az orrát, de annyira köhög, hogy helyette rám hányja a vacsorát. Oké, elrendezem, megtisztítom a környezetet mindentől, lecsillapodunk, újra aludni próbálok (ő szinte fel sem ébred az egészre). Amint megérint az álomvilág szele, újabb köhögési roham következik, szerencsére most hányás nélkül. Orrfújás, víz, ő úgy alszik tovább azonnal.

Leteszem a fejem a párnára, de már addig sem jutok, hogy elaludnék. Nyöszörög álmában, gondolom, gyötrődik a bárányhimlő miatt is, talán rosszat álmodik. Néha fel-felköhög, én meg forgolódom, és nagyon fáradtnak érzem magam. Szédülök, lázasnak érzem magam a fáradtságtól. De mielőtt elaludhatnék, újra köhögés következik.... és ez így megy reggelig.

Hajnali négykor már majdnem sírok a fáradtságtól, még egy percet nem tudtam aludni, úgy érzem, nem bírom tovább. Fúriaként látom magam, aki már remeg az idegtől, fáradt vagyok, túl fáradt. Napok óta alig alszom, és ez a fáradtság már túl van minden határon. Szinte elájulok, mikor végre abbamarad a köhögés. Csoda történik, másfél órát alszunk! A következő rohamnál már újra kedves és mosolygós vagyok, engem is meglep, milyen jót tett ez a kis alvás. Ő is megnyugszik kicsit, mert látja, hogy rendben vagyok. Ha idegesnek lát, nyilván ő is feszültebb lesz, és egymásban generáljuk az idegbajt. Iszik egy kis vizet, köhög még kettőt, aztán elalszik. Elalszunk. 

"Anyaaa!" - suttogja olyan hagosan, ahogy csak tudja. "Mikor van reggel?" Bágyadtan az órára nézek, és nem akarok hinni a szememnek, fél11 is elmúlt már. "Mikor kelünk fel?" - kérdezi még mindig hangosan suttogva. "Most." - válaszolom neki, aztán összekaparom magam, hogy lemenjek kakaóért. Úgy érzem magam, mintha valaki feltörölte volna velem a padlót. Félálomban elkészítem a kakaóját, még a Fenistil cseppeket sem felejtem el, büszke vagyok magamra. Felmegyek a hálószobába, gyerek a paplan alá bújik, ahogy minden reggel. Megkeresem, boldog, mikor megtalálom. Ragyog a szeme, és úgy mosolyog rám, hogy elmúlik minden bánatom. Bár kiborítóak ezek az éjszakák mostanában, de még ezzel együtt is azt gondolom, az anyaság a kedvenc sportom... :)