Holnap délelőtt kezdjük az óvodát! Nem, ez nem amolyan kismama többesszám, én is kezdem az óvodát, hiszen amíg Lili meg nem szokja a közeget, együtt járunk oda.

Az igazság az, hogy leginkább lélekben készültünk eddig, a gyakorlati készülődés mára maradt. Mert igaz, hogy varrattam neki az IKEA-ban egy ruhazsákot, és megrendeltem a nevével és az óvodai jelével ellátott felvasalható címkéket is, de eddig egy darab címke nem sok, annyit se vasaltam még fel. Főleg azért nem csináltam még ezzel kapcsolatban semmit, mert előtte még ki kell választani azt a kb. 40db ruhát, amire kell címke. Amit öt perc múlva ki fog nőni, arra nem vagyok hajlandó vasalgatni, max. alkoholos filccel belefirkálok egy körtét, és csókolom.

Én nagyon ellene voltam a dolognak, hogy már háromévesen kötelező jelleggel bekasznizzák a gyerekemet, de úgy két hete azt látom Lilin, hogy igazán várja az ovit, és meg is érett rá. Minden este azzal a mondattal fekszik le, hogy "Mama, ennek a reggelén mit fogunk csinálni?", vagyis már este tervet kell készíteni másnapra, hogy holnap gyurmázunk, festünk, biciklizni megyünk, sétálni megyünk, állatkertezünk... akármi.

És bizonyos szinten én is várom az óvodát, hiszen egyrészt szeretném megismerni végre a többi gyereket, szülőt, hogy lássam, milyen közegbe került a gyerekem, másrészt magát az óvodai létezést is szeretném megismerni, mert nekem ez még új. Bár nem Lili az első gyerekem, de ugye ő az első, akivel eljutottunk az óvodás korig, és ez egy izgalmas dolog. Hozzáállhatok úgy is, hogy prüszkölök az egésztől, vagdalkozom már előre, és kedvetlenül megyek oda, de azzal szerintem két dolgot érek el:
a. Lili is rossz kedvvel várja az ovit, és sírni fog sokat, hogy miért kell ott lennie
b. kikészítem magam idegileg, és mégis kötelező lesz oviba mennie
szóval tök értelmetlen lenne a kapálódzás. Itt is érvénybe lép az életfilozófiám: "Ha nem lehet úgy, ahogy akarom, akkor úgy akarom, ahogy lehet."

Ma még szereznem kellene valahonnan folyékony szappant is, de szerintem - mivel eleinte nem sokat lesz ott a gyerek - elnézik, ha elfelejtem. Tegnap éjjel olvastam át, hogy mit is kell vinni az óvodába, és kiderült, hogy erre nem emlékeztem. Amúgy jó az arány, mert egy csomó dologra meg emlékeztem, szóval egy kis szappantalanság belefér. :)

Fontos dolognak tartom, hogy milyen a belépő egy új szituációba, ezért már elterveztem, milyen ruhába megy Lili, és gondolkodom a sajátomon is. Nyilván semmi kirívó, kihívó, feltűnő, csak visszafogottan akarok megjelenni, a gyerek a lényeg. És akkor mi történik? Ma reggel úgy ébredek, hogy be van dagadva a fél fejem, begyulladt az egyik kulcsfontosságú fogam gyökere (minden tavasszal és ősszel begyullad kicsit, de feldagadni nem szoktam). Szóval enyhén szólva aszimmetrikus a képem, ami azért eléggé figyelemfelkeltő. Basszus, úgy látszik, nem megy nekem a háttérbe húzódás. Ha akarom, ha nem, az élet valahogy mindig fog egy francos reflektort, és rám irányítja orvul. Nem mondom, néha szeretem a dolgot, de nem akkor, mikor úgy érzem magam, mint egy bohóc...