Mielőtt Lili óvodás lett, vettem egy halom bevasalható címkét a nevével és az óvodai jelével ellátva. Utolsó nap jutott eszembe, hogy ezt még nem is vasaltam be a ruháiba, úgyhogy gyorsan nekiugrottam, és néhány óra leforgása alatt bevasaltam, átvasaltam, újravasaltam a címkéket. Mindent úgy, ahogy a használati utasításban olvastam.

Pedáns anyuka akartam lenni, ezért minden pólóba, nadrágba belevasaltam a címkéket. Persze egyszerűbb lett volna simán belerajzolni alkoholos filccel a címkékre egy-egy körtét, de nem, Inez nem ilyen. Inez belevasal, mert az olyan szép úgy.

Csak Inez nem gondolta, hogy tök felesleges minden mozdulata és minden kiadott forintja. A címkék ugyanis az első mosástól már félig lejöttek, a szárítástól meg többnyire egészen. Így aztán nincs más hátra, Inez kézbe kapja az alkoholos filcet, és igénytelenül belefirkál a gyerek pólóiba, gatyáiba, mert az legalább megmarad. Az óvodai jeles címkék meg mennek a szemétre. Mondjuk azért lett volna jobb dolgom a vasalgatás helyett... pfff...