"Halott csecsemőnek küldött levelet Orbán Viktor" - olvasom. 18 éve már, hogy meghalt a kisfiú, 1 hónapos volt mindössze, de valahogy az adatai tovább éltek, és mint választásra jogosult magyar polgárt, Orbán Viktor őt is megtalálta az örömhíreivel. A gyermek édesanyja és nagymamája meg kiborult.

Ilyenkor szembesülünk vele, mennyire nem számítunk semmit. Csak egy név vagyunk az adattárban, illetve újabban már egy QR kód is, ami (megnéztem!) tartalmazza a nevünket és pontos lakcímünket is. Utóbbi azért érdekes, mert ha le is vágod a levélről a nevedet, a QR kód alapján mindenki totálisan beazonosítható, és azért ezt nagyon sokan nem tudják ám. Arról az apróságról már nem is beszélek, hogy mennyibe került vajon ez a kis levelezés, hiszen nem egy sorozatnyomtatásról van szó, hanem mindenkinek egyénileg kellett kinyomtatni a saját QR kódos levelét, majd elsőbbséggel(!) postázták, nehogy lemaradjak, vagy ne adj' Isten két nappal később értesüljek a nagy örömhírről, amiről egyébként az újságokból már úgyis mindenki tudott, hiszen egész oldalas hirdetésekben örült már magának pártunk és kormányunk.

Na de vissza az eredeti témához. Ér egy ilyen tragédia, aztán telnek az évek, és lassan jobban leszel, éled az életed. Eltelik sok-sok év, és akkor jön egy ilyen levél, a rég halott fiadnak. Szerintem ez kb. olyan erővel vágja pofán az embert, mint egy jól irányzott balegyenes. És hiába tudja az ember, hogy nem szándékosan vágták orrba irdatlanul, attól még rohadtul tud fájni.

A hatalom szempontjából ez csak egy kis hiba az adatbázisban. A család szempontjából megbocsáthatatlan hiba, amivel régi sebeket téptek fel. Minden csak nézőpont kérdése, ugye? Fura világ ez.